IBR SYSTEM

A biofizikai orvoslás hatalmas lépésekkel tört előre az utóbbi 30 évben. Ennek a technológiai forradalomnak az egyik célja az, hogy az eddig gyógyíthatatlannak tartott betegségeket is sikerüljön meggyógyítani a másik pedig, hogy elkerüljük a mellékhatásokat.

Ezt a módszert sem lehet kizárólag önállóan használni. Hátránya, hogy ismételni kell. Több orvos beteg találkozást igényel.

Hatásmechnaizmus

Az IBR SYSTEM által végzett kezelés a sejtek elektromos tevékenységére hatva elősegíti az öngyógyuló folyamatok beindulását.
Az emberi szervezet minden egyes sejtje elektromos alaptevékenységet mutat. Értéke a sejten belül és a sejten kívüli tér között 50-150mV között változik, a sejt állapotától függően. Ezek az elektromos és az elektromossággal mindig együtt járó mágneses változások alapvetően meghatározzák a sejtek és a szövetek működését, anyagcseréjét, regenerációját, reakcióidejét, továbbá beállítják a sejt érzékenységét a külső vagy a belső ingerekre egyaránt. Ennek alapja részben a sejtmembránban található ion-csatornák működése.

Minden szervezet a saját pillanatnyi állapotának és ritmusának megfelelően változtatja elektromos státuszának frekvenciáját, mivel minden élő sejt működése folyamatos, dinamikus változásokon alapszik.  Az IBR -SYTEM berendezés ezekre az elemi szintű, sejt elektrodinamikai folyamatokra fejti ki hatását. 

Krónikus betegségeknél, a szervezet "beleragad "egy kóros állapotba. Néha évekig nem változik a panasz (gyulladás, fájdalom stb..)

Ez az állapot az IBR-SYSTEM alkalmazásával elektrodinamikailag mérhetővé válik. A frekvencia spektrumanalízis megmutatja, hogy a blokkolt területen milyen a rezonancia és interferencia frekvencia eloszlása. Ezáltal minden beteg egyedi spektrumot mutat, mely a kezelések során térben és időben nyomon követhető.

Az IBR-SYSTEM leképezi a szervezet bőrfelületén mérhető elektromos változásokat a tetszés szerint beállított frekvencia tartományban. A beérkező jelsorozat spektrumanalízise során grafikusan is megjeleníti az egész szervezet komplex működésének elektrodinamikai "látképét." Speciális szűrőmátrixok segítségével szétválasztja a harmonikus-élettani és a diszharmónikus-kóros spektrumokat, majd a legoptimálisabb korrekció alkalmazásával történik a kezelés.

Mivel a sejtek működése  mögött elektromos tevékenység áll, így a kóros működés mögötti elektromos tevékenység is láthatóvá és ezáltal kijavíthatóvá válik. A kezelések során a harmonikus hullámok erősítése, a kóros hullámok kijavítása történik. Ismételt kezelések során sikerül a kórosan működő sejtcsoportokat kimozdítani a "régóta fennálló" állapotukból, és elindítani őket a gyógyulás felé.

Az IBR-SYSTEM a világon elsőként teszi lehetővé az individuális, biofeedback vezérelt terápiát.

Az IBR-SYSTEM segítségével gyorsan és pontosan meghatározható, hogy melyik test félben vagy test negyedben alakultak ki elektrodinamikai elváltozások.

Alkalmazási terület: 

  • Allergia, szénanátha
  • Ekcéma
  • Pattanások
  • Allergiás bőrgyulladások
  • Allergiás légcsőhurut
  • Élelmiszerallergiák
  • Asztma
  • Krónikus emésztési zavarok
  • Bélgyulladások
  • Rheumatikus betegségek
  • Krónikus nőgyógyászati problémák
  • Fájdalmas menzesz
  • Candida szűrése és kezelése
  • Fejfájások
  • Migrén
  • Akut és krónikus fájdalmak
  • Ízületi panaszok
  • Sérülés utáni állapotok
  • Műtét utáni állapotok
  • Visszatérő középfülgyulladások
  • Legyengült immunrendszer

Kezelések száma, gyakorisága:

Akut betegségek (pl. láz, hasmenés, középfül gyulladás) esetén 2-3 napig  folyamatos a kezelés.

Krónikus betegségek esetén 3 hétig hetente két, majd hetente egy alkalommal javasolt az IBR-SYSTEM-mel történő kezelés.

A 6. kezelés után a beállt változásoknak megfelelően hetente vagy 2 hetente kell ismételni. Később havonta emlékeztető kezelés szükséges. Fél éves nyomon követés esetén ez kb. összesen 14-18 kezelést jelent.

Várom rendelőmben!